Nehány eltérréssel elkezdek: Van nekünk itt Kutná-Hora-ban egy hír Ruthard Rosinától. Azt mondják, hogy, apja, egy túlgazdag városlakó, aki láthatóan tébolyodott gazdagsgától, befalazni tette, amikor nem talált meg számára megfelelő, azaz elég gazdag vőlegényt. Idővel az jutott eszembe, hogy ez a Szent Borbála legendának, ezért bizonyos értelemben városunk alapító legendának transformációja. Hanem magának a legendának nehány érdekes vázlatak van. Benne is az apa, a szigorú pogány, Borbálát bezáradik a toronyba, vagyis távollétté tartamára. Ezt az időt – az egész évet – arra kell Borbála használnia, hogy a felajánlott vőlegényekre gondoljon. Apám elrendelte, hogy két ablakot készítsenek a toronyban, és alattuk – érdekes – ered egy forrás. Az apjának külföldra indulása után, meggyőz Borbála mestereket,építészeket, hogy a toronyban sem kettő hanem három ablakot csináljuk. Ily módon szenteli a börtöne terét a Szentháromságnak, és megkapja a keresztséget – talán egy befogadott pap kezéből, talán más titokzatos módon. Egy nem tervezett harmadik ablakon szerint a visszatérő apa felismeri, mi történt. Megharagott, átadja Barbarát a bírónak, és azután minden a szokásos módon folytatódik, kivéve azt a részletet, amelyet sok legenda nem hagy figyelmen kívül, hogy végül maga az apja volt ő, aki vette el Barbara életét és lefejezte őt.
E két változat – profán és legendás – összehasonlítása világossá teszi, hogy a maguk egy bizonyos, talán alkímiai szimbolizmus van. Ahogy itt Kutná Hora-ban ezüst van elrejtve a földben, úgy a „szűz tornyában“ van valami nagyon értékes, amit nem lehet közönséges emberi eszközökkel megszerezni – vagy „kiegyenlít” (latin „comparare” eredetileg mérlegen egyenlöve tenni, azután venni és megfizetni). Az apa rejtette el ezt ott, aki egyúttal a torony építöje architectus mundi van. A legendában azonban bámulatos van, hogy ez az teremtő egy nagyon gonosz és kegyetlen, igazi gnosztikus demiurgosz van, akinek fő gondja az, hogy az általa igaygatott értékárgy és ritkaság ne kerüljenek emberi kezekbe. Borbála (nem véletlenül ez gnosztikus Barbeló?) nem tud eljutni a tornyából a kútfőhoz, a léleke forrása, hogy felüdülje benne. És a kereszténység az a mágikus erő, amikor a forrás a keresztség formájában eljuthat hozzá. Így a pár a háromságig kiegésyítnak, és a tehetségen kívül ennek az lelki, kőtoronyba zárt szellemi lénynek a lényeg egysztott és gazdagodott válik Anima/Borbála vízió lélektől kap (mert hármasság mindig a lélek vonása van, itt ráadásul a fény hármasság van a szó – vö. a nárBaziltól és Gergelytől Szentháromság példáját mint tria lychnia három gyertyatartó az egyetlen fénnyal.
Meg kell magyarázni azt a (nem mindenhol megtalálható) csodálatos pillanatot, amikor az öreg atya (demiurgosz) ezt a tökéletes teljességet feláldozza és „tönkreteszi“. Ez valószínűleg valóban alkímiai szimbolizmus van, amihez hasonlókat találnánk például Christian Rosenkreuz alkímiai esküvőjében. További szimbol amplifikációje lehetséges van Melusína alakban, aki hasonló sorsot osztozik Borbálaval; azonban ez egy múló vízi/tündérlény; sellő; a lények rendjéből, akik vágynak egy emberre, de nem tudnak vele tartósan maradni. Ebben az esetben azonban egyáltalán nem keresztény szimbólumról van szó. Szimbolikus tulajdonként használja a Melusine-t Paracelsus; az „apa” ekkor változatában „difficilis ille Adeh” lenne. Rosina/Borbála –nak nagy értéke az apa akarata szerint nem szabad emberi kézbe kerül; Melusína esetében viszont az a helyzet, hogy ő maga vágyik arra, hogy az emberből használt fog.