A különboző felgyógyulásról történet között az elbeszélés a béna emberról szemléletesen kivált, amelyiket leengedetnák a nyílt tetőn keresztül az Üdvözító elé, mert úgy emebrektól ostromolt volt, hogy másképp nem hozzá aljuhatottnak.
„Az Úr hiszűket nézette.” Nézett, hogy a összekötésjuk az isteni világgal őket leleményesek csinálta és originális ötlthez hozta. Azon a módon nehány valódása és megfelelése képet a valóság káprázatos világában létrehozták.
A kisgyereknél a koponyájának még a puha hely van, a fontanela a fejének közepen még nem zárva van. Kéz a kézben ezzel jár ez, hogy a gyermek még nincs elvágva mennyei eredetének világától; a lélek még nem teljesen belevonott van a testi házikócskájába ás van neki – habár csak aludva és álomban – kapcsolata a felső világgal. Koponya megkötése a látható kinyílvánítás ennek van, ami fokozatosan fejlődott ás készított: az ajtó felé lezárták és a lélek felocsúdik a testi érzeki eszméletben minden földi dolog iránt.
Abban a béna emberben, akit Krisztushoz négy férfi hoznak, lélek székel, ami földi száműzetésben túl sok elfejtett örök eredetét. Belekeveredett és magánák súlyos véteket okozt, messze került ettől a világtól, abban valaha angylokkal társalogott. De a betegnek valamilyen szív ösztöne maradott, ami mond neki, hogy az a Jézusban, Krisztus nevezetettben, valaki nyilvánított, amelyen keresztül „minden helyrehozható”. Ő által bizony megújható, ami hogy nem elérhetős távol van: az ébgól megjövő, éppen az angyalok társadalomaiból kisabadult gyermek sértetlen frissesége és tissztasága. Ezet a hisszet osztokodik ö a hordárjukon. Hát akkor foguk be az a kalandba és szétszeduk a tetőt, hogy létrejöhessen egy találkozó, az a közben a kék ég bekukucskál a zárt szobába és a világok istenien friss lehelete fúj.
Krisztus „tudott, ami az emberben van”. Ezt az emberet is rögtön látja át és nézi az etévelyedése, égi magaslatoktól eltávolítása és minden jó és szent fájdalmas vágyáját. Míg testtel foglakozik, lelket neggyógyítja. Viszont vigasztaló kijelentése kissé szokatlan megszólítással kezd. Hogyan megszólítja ő ezt az embert? „Gyermek.”
Itt szükséges villágossá tenniünk, hogy olyan valami nincs sehol az evangéliumokban. Ha Jézus felnőttok megszólít, hív őket neveikkel, vagy fordul hozzájuk egyserűen „ember”, vagy – ha a nőről szó van – „asszony”, esetleg „leány”.
Egyedi a tanítványjukot megszólít közösen „gyermek”, vagy sőt „kisgyermek”. Hanem ez valami más mint szentimentálitás vagy „pasztorális” megszólítás. Azokban az esetekben valamit határozott gondol és ez a szó helyes magasabb értelemben: valamihez bennűk vagyis fordul, ami most kicsiny és csírában, és ami látszólagos érettségjuk mögött elbújik mint a még nem fejlett magasabb jövő embere.Mint „gyermek” szólít Jézus apostolok meg, ha a gazdag legényt elmenni néz, aki nem sikerült jhagyni mögötte múltját és a gazdagságájától megterhetett vétkezdett a jövője elett (Mk 10,24). És ha befejez a lábaik megmosadását, és ha készül nekik „új parancolatot” – szeretelemet – utasítani, is tanítványokot ’gyermek’ megszól (J 13,33). És megtámodottként kérdez a tanítványoktól halászhajóban: „Gyermek, nem nekük valami ennivaló?” (J 21,5). És bámulatos halászlat által nekik „szent reggeliet” közvetít, az által élelemet jövőbeli ember kaphat.
Egy egyénnek ezt éppen ez az esetben mond, eznél a bénánál, ha a megnyitott tettőn keresztül a nyílt éget láthatott. Éppen ennek az embernek ezt kiemelt, aki gyermekségétől elidegenedett és bűnös vált. Krisztus szabad ezt mondani, mert magán vethet bűnöket, ami ez az embernek szemei elett a gyermekságet betakarnak és velük megbirkózni.
Törvénytudők végül nem valótlan, ha kifogásolnak: „Csak Isten bűnöket megbocsáthat.” Tudunk, hogy ha az ember vétkezik, mindig „életviszonyok túllép”. Valamimódon – és minden emberi kiigazítás lehetségesen kívűl – vétkezik a magas világ elett, de bizony Isten elett. Ez csak re-akcióval rendezhelyhetett, a tettel, ami ez a válasza van, aki elette a vétség elkövetett, az Isten melysége kifejezéssel, ami alkotó és áldozati cselekedett által új valóságot létrehoz. Csak Isten bűnök jóvátethet és elvethet, hanem ez – hogyan törvénytudők tudunk – égben van. De itt áll hirtelen Jézus Nazérethból mint egy földi ember modván: „Gyermek, búnöid megbocsátott neked.” Hogyan bátorkodhat amelyt csinálni, ami Istenhez egyedül tarzozik? Törvénytudők nem látnak, hohy Jézusban ellőttük valami embernek magasabb létrejött. Az ég benne erdőre jött. Emberi Isten jogot bűnt gyógyítani átrendez az emberek birodalmai.
Azért Krisztusz mondhat: „Az embernek fiának földön szabad van bűnöket magbocsátni” Ez új. És ezt a hatalomot bemutatja szemmel látóhatóan, és a lélek meggyógyításahoz megfelelő test meggyógyítása csatol. A bénára felszólít, hogy felkelje és járja.
FEL/VISSZAFELÉ